Köszönto/Nyitólap

A futás céljai

Szarvas Mátyás
A futás útvonala
A 2008-as futás

Beszámolók az útról

Az út összegzése

A médiának

Körösök Völgye Turista Egyesület

Kapcsolat

 

 

 

36. nap - október 27.: Valkonya – Kustánszeg

(63,9 km, 830 méter szintkülönbség)

 

"Az önmagunktól való kellő távolságtartás alapfeltétele annak, hogy határozott döntéseket hozzunk."

 

Sziasztok!

Tudtam, hogy a tegnapi ragadós sár sokat kivett belőlem, mégis kíváncsisággal teli félelemmel vágtam neki a mai első kilométereknek: vajon milyen érzés lesz, vajon mennyire vette igénybe az izomzatomat a rengeteg csúszkálás, korrigálás.

Valkonya után reggel aztán korán jött a „köszöntő” sár formájában, úgyhogy nem ringattam magam kétes álmokba azzal kapcsolatban, hogy ma száraz talajon fogok futni. Borsfa után inkább gyorsan túlestem a Kistolmácsig vezető csúszkáláson, hogy a párás napfelkeltében már a Kistolmács melletti tónál róhassam a kilométereket. Az aszfalt most nem jött olyan rosszul, hiszen tudtam, hogy ma inkább és elsősorban a terep fog dominálni.

Bázakerettyén egy gyors reggeli, aztán a vizes fűben átcsúszkáltam Lispeszentadorjánig, majd tovább Lasztonyáig. Gyöngy, mint ahogy valamennyi kísérőm, rendezte a bélyegzéseket, ezek időben és testi-lelki energiában is nagy segítséget jelentettek, hiszen így eggyel kevesebb dologra kellett figyelnem futás közben.

A Torhai-forrásnál Lasztonya előtt hangulatos volt az erdő a beszűrődő napfénynek köszönhetően.

Lasztonya után a Kámaházi erdészlak vasúti megállótól hosszú vándorlás és sarazás vette kezdetét a Nyírlakosa mentén, egészen a káprázatos hangulatú, környezetű és fekvésű Szentpéterföldei vadászház felbukkanásáig. Ez a „valami” egy csoda a maga nemében, kár, hogy csak kiváltságosok élvezhetik a szolgáltatásait, mely alatt elsősorban az utánozhatatlan természeti környezetet értem. Ha csak rácsodálkozásra, de egy sétát mindenféleképpen megér, ha erre jár valaki, a „bólogatókkal” (olajkutak) és a Budafai Arborétummal együtt. Több felfedezni való is van erre, de ezt az örömöt meghagyom kinek-kinek…

A Tó-feji-hegy szőlői ezúttal is sejtelmesen szép őszi hangulatot árasztottak, így sima út után értem le Rádiházára, ahonnan már csak egy kis ugrás volt Szentkozmadombja. Egy szántás mentén figyelmetlenségből elvétettem a jelzést, így a GPS segítségével toronyiránt találtam vissza a kékre, később ezt a hibát nyilván már a fáradtságnak is köszönhetően még egyszer elkövettem, valahol Becsvölgye-Kislengyel előtt, de sikerült korrigálnom.

Az utolsó szakasz Kislengyeltől még egy hosszabb kapaszkodó volt a Kustánszeg melletti tetőre, hogy aztán valamivel fél négy után fáradtan zuttyanjak le a kísérőautó mellé egy kis pihenőre.

Az időjárás ma velünk volt, így a reggeli köd és pára felszállása után őszi verőfényben telt a mai futás, ez nagyban megkönnyítette az időnkénti testi kínok elviselését. A nap vége felé a jobb forgómmal küzdöttem, teljesen váratlanul kezdett el fájni, de olyannyira, hogy szűk két km-en át a lépések is szúró fájdalmat okoztak. Beletelt egy kis időbe, mire megküzdöttem ezzel a problémával és a lélek legyőzte a testet. Mindenesetre ez egy újabb jelzés volt arra, hogy a hátralévő napokban bármikor bármilyen probléma előjöhet immár, nyilván az extrém terhelésnek köszönhetően. A nagy kérdés ilyenkor mindig az, hogy fejben mennyire tudja az ember eldugni a teste-lelke mélyére ezeket a problémákat… A legfontosabb ilyenkor: a célt kell látni s nem a pillanatnyi gonddal foglalkozni hosszasan. Azokat a lehető leghamarabb kell időlegesen megoldani. Goethe szavaival élve: a tett az első lépés…

Szarvas Mátyás

 

Valkonyai rajt

 

Borsfán a templom előtt

 

Kistolmácson a tó mellett

 

A Kozár-forrásnál

 

A párában úszó Bázakerettyén

 

Lispeszentadorján végén

 

A Torhai forrásnál

 

Fények és árnyak Lasztonya felé

 

A Lasztonya feletti dombon

 

Kámavár,vasúti átjáró

 

A Szentpéterföldei-vadászháznál

 

Gyógyító napsugarak

 

Gyönggyel a vadászház mellett

 

Rádiházára érkezve

 

Szentkozmadombja szélén

 

Zalatárnok határában

 

Győriszeg felé

 

Becsvölgye-Kislengyel-harangláb

 

Egy "bólogató" mellett Kislengyel után

 

Az utolsó kapaszkodó végén

 

Pihenő a nap végén

 

Szállásunk Paraszán,a Göcsej Szíve Vendégház

 

35. nap - október 26.: Nemesvid – Valkonya

37. nap - október 28.: Kustánszeg – Bajánsenye

 

 

 

 


Balogh és Balogh Reklámiroda

Szuperinfó,
Eger

Garamond Kiadványszerkesztő Stúdió,
Eger

Oil Német Kúthálózat, Eger

Sass Patika, Andornaktálya

Máthé Patika,
Tiszanána

Hubertus Erdei Iskola,
Kab-hegy

ÖregPrés Fogadó,
Mór

Tarján Vendégház,
Tarján

Tóparti Vendégház, Nőtincs

Vendégház,
Cserhátsurány

3Patak Panzió, Mátraszentistván

Polgármesteri Hivatal Vendégháza,
Putnok

Tengerszem Hotel,
Jósvafő

Bogáthy-kúria,
Nyírbogát

Móló Panzió és Étterem, Berettyóújfalu

Mózes Vendégház, Ópusztaszer

Csíkos István vállalkozó, Ruzsa

Turistaház,
Ósükösd

Sárosdi Pince,
Szekszárd

Centrál Hotel,
Nagykanizsa

Göcsej Szíve Vendégház, Kustánszeg

Malom Panzió és Étterem, Bajánsenye

Sibrik Kastély Hotel, Bozsok

Danubius Health Spa Resort,
Sárvár

Hotel Kapitány,
Sümeg

Sziget Panzió,
Tarján

Cserkészpark,
Csobánka

Lippai Beáta,
Kemecse

Jeskó Panzió,
Zirc

Palace Hotel,
Hévíz

Sziszi - Szita,
Békéscsaba

Speedy Kerékpárbolt
Balázs Imre,
Békéscsaba